Merényi Rózsa
2001-ben végeztem konduktor-tanítóként a Pető Intézetben.
Ausztriai munkám során szembesültem azzal, hogy konduktorként csak egy kis szegletét ismertem meg a mozgásfejlesztésnek, ezért
2013-ban itthon újra elvégeztem a Pfaffenrot féle továbbképzést, amely felfrissítette, ill. még gazzdagabbá tette a módszerrel kapcsolatos ismereteimet, és azóta aktvívan veszek részt évről évre a tanfolyam munkájában mint oktató.
2010 óta leginkább csecsemők komplex mozgásfejlesztésével foglalkoztam, de munkám része maradt a központi idegrendszer sérült gyerekek fejlesztése is.
Linzben több más szakemberrel (gyógytornásszal, ergoterapeutával, gyógypedagógussal, és logopédussal) dolgoztam együtt egy team-en belül, és így tanultam meg azt a szakmai nyitottságot, és alázatot, ami a gyerekek mindenirányú fejlesztéséhez, és a többi szakemberrel való együttműködéshez szükséges. Ezt a mai napig nagyon fontosnak tartom. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek a szülőkkel való kommunikációra, igyekszem úgy átadni tudásom, ahogy én is elvárnám ezt hasonló helyzetben.
Nagy álmom vált most azzal valóra, hogy a Fejlesztőház óbudai régió intézményének vezetője lettem, mert velük szoros egyetértésben a különböző szakemberek, ill. fejlesztő módszerek összefogását tűztük ki célul azért, hogy megadhassuk a legnagyobb esélyt a gyerekeknek a szükséges fejlődésre.