Szőke Melinda:

Az Ayres-terápia/szenzoros integrációs terápia I.

 

A terápia elmélete, gyakorlata kerül röviden bemutatásra az alábbi cikkben. Megismerhetik továbbá, hogy kiknek ajánljuk a szenzoros integrációs terápiát és milyen területeken várhatnak tőle javulást a gyermekek mindennapjaiban.

A terápia megértéséhez tudnunk kell, mi a szenzoros integráció. Egy neurológiai folyamat, mely a testünk és a környezetünk ingereit/érzeteit rendezi, és lehetővé teszi, hogy testünket az aktuális helyzetnek megfelelően tudjuk használni.


Közismert, hogy az érzékelés öt területét használjuk. A látást, hallást, szaglást, ízlelést, és tapintást. Azt azonban kevesen tudják, hogy az idegrendszerünk a mozgást, nehézségi erőt és a testhelyzetet is érzékeli. Az érzékszervek különböző információkat hordoznak, melyek integrálódnak, és a részekből egész válik. Ezen egész segítségével tudunk a helyzetváltozásokra gyorsan és megfelelő módon reagálni.
A szenzoros integrációs terápia (továbbiakban SI) ezeknek az érzékelési folyamatoknak a problémáit javítja. Három kifejezetten hangsúlyos terület van a terápiában.

1.   Az egyensúlyérzék, azaz a vesztibuláris rendszer

Amiért felelős:

-          figyelem,

-          térbeli tájékozódás,

-          biztonságérzet,

-          testtartás.

Példák a mindennapi életből: a tábláról egy szövegmásolása, egyenetlen talajon járás elesés nélkül, fél lábon állás, focizás.

2.       Az érintés, vagyis a taktilis rendszer

Amiért felelős:

-          környezetünk információit biztosítja (tapintás),

-          kézügyesség,

-          tudatában legyünk testünk határainak,

-          szociális kontaktus (simogatás)

Példák a mindennapi életből: helyes ceruzafogás, sötétben megtaláljuk a tárgyakat, a szeretetet tudja élvezni a gyerek. (Vannak gyerekek, akik nem tűrik a simogatást.)

3.       A tartás, mozgás, erő érzékelése, az un. propioceptív rendszer

Amiért felelős:

-          testérzet,

-          testséma,

-          tónus,

-          testtartás,

-          az erő felhasználása.

Példák a mindennapi életből: lépcsőzésnél tudjuk, milyen magasra kell fellépni, anélkül, hogy oda néznék; tudjuk, mekkora erőt kell kifejtenünk a simogatáshoz, nem ütünk helyette.

A negyedik téma lehetne a motoros tervezés zavara, amikor a gyermek nem képes megtervezni a mozgását. Ha azt mondjuk neki, hogy építsen egy várat a teremben található eszközökből, vagy menjen végig egy akadály pályán, nem tudja kivitelezni. Motorikusan képes lenne rá, de nem tudja, hogy kell elkezdeni, milyen eszközökre van szüksége, stb.
Ezek a szenzoros integráció fő fejlesztési területei.

A szenzoros integrációs zavarnál tulajdonképp az agy teljesítménygyengüléséről van szó az ingerek feldolgozását tekintve. A szenzoros integrációs zavarral rendelkező gyerekeknél valószínűleg nincs valódi sérülés az agyi szerkezetben. Ayres szavaival élve, a szenzoros integrációs zavar olyan, mint az emésztés. Attól, hogy emésztési zavaraink vannak, még nem sérül az emésztőszervrendszerünk, egyszerűen bizonyos ételeket nem tud feldolgozni a szervezet. Jelen esetben az agy nem képes a bejövő ingereket helyesen feldolgozni. Helyesen feldolgozott szenzoros ingerek nélkül nehéz a tanulás, ezért a gyermek elégedetlen lesz önmagával, mert nem tud kellőképp megbirkózni a mindennapi kihívásokkal és stresszhelyzetekkel.
Nagyon fontos tisztázni, hogy a szenzoros integrációs zavar nem jelent értelmi gyengeséget. Természetesen tanulásban akadályozott, értelmileg akadályozott egyéneknél is előfordulhat szenzoros zavar, de nem kell a kettőnek együtt járnia.
A szenzoros integrációs zavarok oka a feltételezések szerint lehet minimális agyi funkciózavar, rövidebb oxigénhiányos állapot, császármetszés, vákumos szülés, ingerszegénység (már akár a prenatális időszakban – sok fekvés), kedvezőtlen ingerkínálat (inkubátor), és lehet ismeretlen eredetű is.

A tüneteket, amikre mindenképp fel kell figyelni Ayres hat csoportra osztja:

1.       A könnyen elterelhető gyermek

Ezek a gyerekek állandóan mozgásban vannak; járás helyett futnak vagy rohannak; nem célszerűen használja az eszközöket – ez azért lehet „veszélyes”, mert első látásra a gyermek kreatívnak tűnhet. Sok mindenbe belekezd, de nagyon gyorsan ott is hagyja, leültetni nem lehet (nem tud egy dologra koncentrálni).
Iskolás korban ezek a gyerekek nem képesek a szobájukban rendet tartani; segítség nélkül nem fejezik be a házi feladatot; az iskolához, tanuláshoz szükséges eszközök jó részét – folyamatosan! – otthon hagyják.

2.       A viselkedési problémákra mind pozitív, mind negatív irányban fel kell figyelnünk

Az örök elégedetlen, agresszív gyerekek általában előbb feltűnnek, és relatíve gyorsan kerülnek hozzánk fejlesztésre. Beszélnünk kell azonban az önbizalomhiányban szenvedő gyerekekről is, akik minden egyes új szituációban bizonytalanok. Az ilyen gyerekek általában nem a korosztályukkal játszanak, hanem vagy csak idősebbekkel, vagy csak fiatalabbakkal.
Mindkét csoportra igaz, hogy alacsony a frusztráció küszöbük. Az egyik oldalon ez agresszióban nyilvánul meg, a másik oldalon pedig az „örök vesztes” fogalom a találó.

3.       A beszéd területén általában megkésett beszédfejlődéssel és artikulációs problémákkal találkozunk.

4.       Az izomtónus, koordináció problémái

A gyerekekre laza izomtónus jellemző („liszteszsák” effektus), gyorsan elfáradnak, esnek-kelnek. A toronyépítés elmarad (a gyenge koordinációs képességek miatt), nem kirakóznak (puzzle-oznak).

5.       Iskolai problémák

A térbeli tájékozódásuk gyenge, a tábláról történő másolás kifejezetten nehezükre esik. Gyakori a betűtévesztés, a szavak megmagyarázása, előfordulhat diszlexia, diszgráfia, diszkalkúlia. Testnevelés és technika tantárgyakból általában gyengébb teljesítményt mutatnak.

6.       Teenager kori problémák

Azt hozzá kell tenni, ha a gyermek csak ilyenkor kerül szakemberhez, akkor már hosszadalmas a fejlesztés. Az iskolát általában nem fejezik be ezek a gyerekek, sokszor akár kriminalitásba is átcsúszhatnak.

A cikk második részében tárgyaljuk a terápia kérdését és a felismerhető pozitív változások bemutatását.